csütörtök, július 29

Szent Márton emlékhely Sümegen

 

Szent Márton emlékhely Sümegen



    A Balaton-felvidéki Szent Márton Út egyik állomása a sümegi Szent Márton emlékhely:
Sümeg városa jelentős Szent Márton emléket tudhat magáénak. Padányi Biró Márton (1696-1762) veszprémi püspök rezidenciájának talán legszebb helyisége a püspök névadó szentjének tiszteletére szentelt kápolna. 1750 Szent Márton napján szentelte fel maga az építtető püspök. 


    A kápolna dúsan díszített barokk stukkóit Antonio Orsatti olasz mester készítette. Az óbudai Vogl Gegely Szent Márton életének legfontosabb jeleneteit festette meg az oldal-falakon látható ovális képekre és a mennyezet-freskókra. A főoltár képén a festőművész Szent István királyunkat ábrázolja, amint magasra tartott párnán felajánlja az ország hatalmi jelképeit a Köpenyes Madonnának.
    1897-ben Steiner Rezső restaurálta a kápolnát, talán kicsit túlságosan is feljavította színeit, viszont készített az oltárra egy kisebb Szent Márton olajképet, melynek jobb oldalán római katonaként köpenyének darabját nyújtja az előtte térdeplő koldus felé, középen pedig teljes püspöki díszben állva látható, lába mellett fehér libával.
    A kápolnafolyosón Szent Márton életét feldolgozó tablókiállítás látható.
    A Balaton-felvidéki Szent Márton Út zarándoklat és tematikus túra-mozgalom egyszerre. Szent Mártonhoz köthető emlékek felkeresését foglalja magában, végigjárásával a Balaton környékének kevéssé ismert, viszont kultúrtörténeti szempontból jelentős helyszíneire juthat el az érdeklődő. A helyszínek (köztük Sümeg) meglátogatását követően a kitöltött útlevél eljuttatható a Keszthelyi Városvédő Egyesülethez, akik az útvonal teljesítőit évente jutalmazzák.
    Az útlevél letölthető innen: https://www.keszthelyivarosvedok.hu/.../a-balaton.../
 

    Addig is, amíg a Sümegi Püspöki Palota ünnepélyesen meg nem nyitja kapuit a látogatók és a zarándokok előtt, a recepció ablakába kihelyezett információk állnak az útlevelet teljesítők rendelkezésére.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése