A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Palota mesék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Palota mesék. Összes bejegyzés megjelenítése

szerda, július 5

Ihletre találni

Ihletre találni

 

A sümegi Püspöki Palota egyike Magyarország azon kincsesládáinak, amely nem őrzi féltékenyen az ékszereit. Ez a láda nyitva van, és bárki részesülhet kincseiből. S aki belenéz, biztosan talál olyasmit, ami elvarázsolja, s gazdagabbá teszi.

szerda, június 14

Röpke tündér meséi (V.)

 

5. Nyestkölyök büntetésben

 

Pöttyös bosszankodott. Morgolódott, mérgelődött, dohogott, zsémbeskedett.

Röpke kizárta, egyszerűen kizárta a kastélyból! Nemrég még az épületben játszott, most pedig kint kell gubbasztania az udvaron. A hátsó kert bástyáján feküdt a pocakján, mancsai hanyagul lógtak lefelé. Meredten bámulta az előtte araszoló csigát, amelyik – legalábbis a kölyök számára úgy tűnt – hosszú percek óta nem haladt egy tapodtat sem. Pöttyös mérgében nagyot fújtatott, mire a közeli fán tanyázó varjú gúnyolódni kezdett vele:

-     - Kár, hogy ilyen lassú jószág, nem igaz, Pöttyös? De ne aggódj, talán másnap estére visszajutsz a palotába! – nevette el magát a madár rémes, fülsértő hangon. Pöttyös olyan csúnyán nézett rá, ahogy csak telt tőle. A szúrós tekintet láttán a szemtelen holló úgy ítélte, bölcsebb, ha odébb áll.

Pöttyös letörten nézett ismét a csigára. „Tényleg holnap este lesz, mire átér a bástya túloldalára?” – gondolta elcsüggedve. 


kedd, december 13

Röpke tündér meséi (IV.)

4.

 A mackó

 

 Pöttyös fázott, ami már önmagában elég lett volna ahhoz, hogy minden jókedve elpárologjon, de hogy ráadásul a hideg a legszebb álmából verte fel, igazán felbosszantotta a kölyköt.

 Elgémberedett mancsokkal, aprókat ugrált az áthűlt parkettán, hogy kicsit felmelegedjen. Közben rosszkedvűen dohogott, morgolódott, amivel Röpkét is sikerült felébresztenie. A tündér álmosan pillantott le a kölyökre a stukkó rejtette meleg, mohával bélelt vackából.

- Mi a baj, Pöttyös? – kérdezte ásítva.

- Az a baj, hogy eltűnt a meleg! – kezdte a kölyök a panaszáradatot – Fázom! Annyira fázom, hogy arra ébredtem, vacogok, reszketek, didergek, remegek. És a föld is kemény, amin alszom. És hideg, nagyon hideg. Cserben hagyott a bundám. A saját bundám! – méltatlankodott a kis nyest, amivel akaratlanul is mosolyt csalt Röpke arcára, pedig a tündér őszintén sajnálta Pöttyöst.

- Mondtam neked, hogy egyre hidegebb lesz, és gyűjtsünk számodra mohát, száraz leveleket – emlékeztette a tündér a nyestet.

Ezzel Pöttyös nem tudott vitatkozni. Röpke valóban figyelmeztette, de valahányszor nekiláttak a gyűjtésnek, Pöttyös figyelmét mindig elterelte valami: hol szöcskét kezdett kergetni, hol versenyt futott az egerekkel a hosszú folyosókon, de előfordult, hogy egyszerűen kifeküdt a napra lustálkodni. Most vágyakozva gondolt vissza a meleg napsugarakra, és nagyon bánta, hogy nem hallgatott Röpkére.

vasárnap, október 30

Röpke tündér meséi (III.)


 3. 

A padlás


Vajon miért okozott akkora gyönyörűséget a kis nyestnek a porban való futkározás? Röpke el sem tudta képzelni, de hogy az összes, eddig megtekintett helyiség közül Pöttyösnek a padlás tetszik a legjobban, az a napnál is világosabb volt a tündér számára.

péntek, július 8

Röpke tündér meséi (II.)

 

2.

A titkos lépcső

 

 Pöttyös érkezéséig Röpke élete olyan volt, mint egy békés, mély, nyugodt felszínű tó. A kis nyest alaposan felkavarta ezt az állóvizet! Hamar kiderült, hogy a tündérnek az okozza a legkisebb fejfájást, hogy mit egyen a nyest. Pöttyös ugyanis felfedezett néhány takaros tyúkólat a közelben, ahonnan viszonylag könnyedén szert tett egy-egy tojásra. Alma és körte is bőven akadt még a kertben, bár a hajnalok lassacskán egyre hűvösebbek lettek. 

szerda, június 1

Röpke tündér meséi (I.)

 

1.

A találkozás


  Röpke tündér igazán szép helyen lakott. Apró szobája egy hatalmas palota régi falai közt bújt meg. De az otthona nemcsak emiatt volt szokatlan, hanem azért is, mert a palota egy magas domb lábánál épült fel, a dombról pedig egy vár nézett le rá. Röpke ugyan nem tudta, hogy ez mennyire érdekes, egyedi dolog, de azt tudta, hogy az otthona nagyon különleges.

  Az épület sok-sok terme közül a tündér egy olyat választott magának, melynek mennyezetét pazar stukkódísz borította. Apró szobácskáját a tekergőző indák, akantuszlevelek közé rejtette. Cseppet sem zavarta, hogy a terem vakolata lepereg, az ajtó kopott, az ablakok pedig opálosak a portól. Ő nem ezt látta, hanem a vakolat mögül előbukkanó gyönyörű festményeket, az ajtó szépen kidolgozott dobozzárát, az ablakon túl pedig a hajdan csodás palotakertet, ahol szívesen időzött kedvenc faágán ücsörögve.

szombat, április 23

Az érkezés

 

Az érkezés

 

 A dolgozószobaként is használt könyvtár a kastély délkeleti csücskében kapott helyet. Ez volt Padányi Biró Márton püspök egyik kedvenc tartózkodási helye, itt szeretett a legjobban dolgozni.

  Most is a terem közepén elhelyezett asztalnál ült. Vele szemben egy ablak, mely a szomszéd franciskánusok épületére nézett. Tőle jobbra egy másik, kisebb, beltéri ablak, ahonnan rálátás nyílt a kápolna kecsesen kacskaringózó stukkódíszeire és a szemet gyönyörködtető mennyezetfreskóra. A püspök baljára eső fal csaknem teljes felületét beborította a gyönyörűen kidolgozott, faragott fa díszítményekkel és intarzia berakásokkal dekorált bútorzat, melyben méltó helyre talált értékes és folyamatosan gyarapodó könyvgyűjteménye.

Hazatérés

 

Hazatérés


 
  1754 őszének egyik hűvös, esős estéjén kocsi zörgött végig Sümeg városának főutcáján. A hat dán ló vontatta fogat bekanyarodott a püspöki kastélyhoz vezető útra, hogy megtegye a hosszú, fáradságos utazás utolsó szakaszát. A sár nem könnyített az állatok helyzetén, de nem is kellet már sokat fáradniuk. A kastély főbejárata hamar felbukkant. A gyönyörű, alig egy éve kibővült, megszépült épület a franciskánus barátok rendháza mellett emelkedett.
 

A korábbi püspöki lakot Padányi Biró Márton, a veszprémi egyházmegye 77. püspöke álmodta újra, s építtette pompás, kerttel körülölelt, impozáns épületté. Valahányszor – mint most is – a püspök haza érkezett, büszkeséggel vegyes örömmel szemlélte művét, a helyet, amelyről joggal írta a pápának, hogy párját ritkító szépségű.