A Püspöki Palota évszázadai

A Palota évszázadai

Sümeg számos történelmi emléke közül méltán leghíresebb a festői Várhegyen magasodó vár, ám felbecsülhetetlen építészeti és festészeti értékeivel a Püspöki Palota is jelentős mementója a város Padányi Biró Márton veszprémi püspök nevével fémjelzett virágkorának.A palota – helyesebben: kastély – elődje egy jóval szerényebb kialakítású püspöki kúria volt, melynek legkorábbi említése ifj. Sennyei István veszprémi püspök (1627-1683) egyik, 1675-ben kelt levelében található. E – a mai épület nyugati, park felőli szárnyára kiterjedő, egytraktusos, emeletes, alápincézett – kúria valószínűleg már Sennyei elődje, Széchenyi György püspök (1605-1695) idejében is állhatott.

Később kibővítették, U-alakúra alakították.

A ma látható épület nagyszabású koncepciója Padányi Bíró Márton (1696-1762) nevéhez köthető, aki nem sokkal veszprémi püspökké szentelése (1745) után, 1748 körül kezdte meg sümegi rezidenciája kiépíttetését.Bíró püspök első dolga volt, hogy az udvarházban működő kocsmát és az üzletet kiköltöztette. 1748-ban kezdték el az átépítést, s 1753-ra már lakhatóvá vált, 1755-re pedig teljesen elkészült az elegáns, négy tornyos, zárt udvaros rezidencia. A püspök az építkezésre és a berendezésekre – végrendelete szerint – mintegy 100. 000 forintot fordított.
Építőmestere talán a veszprémi Tiethart József volt, akiről tudjuk, hogy több, Bíró által kezdeményezett építkezésen is részt vett. A rezidencia egyes termeinek – köztük az ebédlő elpusztult, Veszprém megyei várakat ábrázoló, illetve a kápolna ma is látható – falképeit Vogl Gergely festette. A rokokó stílusú stukkódíszek Antonio Orsatti alkotásai. Az egyes szobákban megőrződött 18. századi, intarziás padló- és falburkolatok árulkodnak Biró püspök igényességről, és a korabeli mesterek tudásáról. A püspök további – feltételezett – kivitelezői voltak: Paul Moiser püspöki kőműves, és Jozef Wachtländer püspöki asztalos.

  Márton püspök nem sokáig élvezhette rezidenciája pompáját és nyugalmát. 1762-ben meghalt, s a veszprémi Szent Mihály székesegyház kriptájában temették el. Ezután a veszprémi püspökség székhelye ismét „a királynék városa”, Veszprém lett. A sümegi palota építéstörténete azonban korántsem zárult le. 1770 körül copf stílusban építették át a nyugati, parkra néző homlokzatot. Ez időben Sümegre már inkább nyaralni, vadászni jártak az egyházmegye elöljárói. A következő átalakítás az 1830-40-es években történt: ekkor nyerte el ma látható formáját a nyugati homlokzat középső szakasza. A 19. század első felében cserélték le a barokk kályhákat fehér, illetve zöld mázas klasszicista kályhákra, s az emeleti falképeket is átfestették. A palota a 19. század második felétől tovább egyszerűsödött azáltal, hogy a zárterkélyek toronysisakjait és az északkeleti saroktornyot elbontották. Hasonló sorsra jutott az eredeti fazsindely tetőzet is. 

A II. világháború után államosított épületbe iskola és diákotthon költözött. A megváltozott funkció következtében jelentős változtatások történtek a belsőkben (termek felosztása, vizesblokkok kialakítása). Az iskola kiköltözése után, a kilencvenes évek közepén a Kincstári Vagyonigazgatóság (KVI) vált a palota gazdájává, majd 2001 nyarán a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága vette át a vagyonkezelői feladatokat, s ezzel új korszak vette kezdetét a palota építéstörténetében.