Az érkezés

 

Az érkezés

 

 A dolgozószobaként is használt könyvtár a kastély délkeleti csücskében kapott helyet. Ez volt Padányi Biró Márton püspök egyik kedvenc tartózkodási helye, itt szeretett a legjobban dolgozni.

  Most is a terem közepén elhelyezett asztalnál ült. Vele szemben egy ablak, mely a szomszéd franciskánusok épületére nézett. Tőle jobbra egy másik, kisebb, beltéri ablak, ahonnan rálátás nyílt a kápolna kecsesen kacskaringózó stukkódíszeire és a szemet gyönyörködtető mennyezetfreskóra. A püspök baljára eső fal csaknem teljes felületét beborította a gyönyörűen kidolgozott, faragott fa díszítményekkel és intarzia berakásokkal dekorált bútorzat, melyben méltó helyre talált értékes és folyamatosan gyarapodó könyvgyűjteménye.

 

Biró Márton büszkén nézett végig ezen a gyűjteményen, mely ékes bizonyítéka volt a könyvek iránt tanúsított megbecsülésének, szeretetének. A kötetek közt akadtak egészen ritka, értékes példányok is: egy 1550-ben, Lyonban kiadott Biblia; egy 1499-ben, Velencében napvilágot látott ősnyomtatvány, Plinius Historia naturalis című természettudományi enciklopédiája; egy Antonio Bonfini kötet, de helyet kapott a polcokon számos szentírás-magyarázat, prédikációs könyv, hittudományi, erkölcstani, történeti és jogi munkák, Padányi széleskörű érdeklődésének pompás tanúi.

A püspök időt és pénzt nem sajnálva bővítette könyvtárát. E tekintetben is igen állhatatos volt. A könyvbeszerzés fő színtere Bécs városa, ahol Padányi megbízottja, Tessedik István foglalkozott a kötetek felkutatásával, beszerzésével. Leveleiben rendszeresen tájékoztatta a püspököt a megjelent könyvekről, az árakról, a közeli aukciókról és azok kínálatáról. Tessedik utolsó levele több, mint két hete érkezett meg Sümegre, melyben arról tájékoztatta a püspököt, hogy másnap útnak indítja a legutóbbi könyvszüret gyümölcseit.

Az íróasztal fölé görnyedő püspök kezében ismét megállt a lúdtoll. A prédikáció, melyet a másnapi szentmisén kívánt elmondani, sehogy sem akart megszületni. Figyelme egyfolytában elkalandozott. Minden apró, kívülről jövő neszre felfigyelt, de rendre csalódnia kellett: szekérzörgést nem halott. Ilyenkor aztán bosszúsan korholta magát: „Milyen ostoba, hiábavaló, földhözragadt dolog ennyire sóvárogni evilági javak után! De mégiscsak könyvekről van szó! Hát nem könyv őrizte meg Isten szent fiának szavait is?! S nem azért ajándékozta-e meg az Úr az írás tudományával az embert, hogy a mindenség megalkotójának dicsőségét lejegyezni, terjeszteni, hirdetni lehessen?! Mily csodás dolog a könyv, Istenem!”

A Szentírás 6. zsoltárának sorai jutottak eszébe: „Könyörülj rajtam, Uram, mert gyönge vagyok, gyógyíts meg, hisz reszket minden tagom.” S a derék férfiú valóban reszketett, de nem holmi betegségtől. Nyugtalanságának oka az előbb említett levél volt, és aggodalma egyre csak nőtt, hiszen Tessedik tájékoztatása alapján a köteteknek már meg kellett volna érkezniük. Ha a megbízott valóban útnak indította a jelölt napon a lezárt és lepecsételt ládákat, azoknak harmadnapra a győri ferenceseknél kellett lenniük, egy nappal később pedig már átvehette őket a nyúli tiszttartó, aki bizonyosan rövid időn belül gondoskodott a Sümegre történő szállításról. Akkor miért nem értek még célba? Padányi nem tudott nyugalmat erőltetni magára, így inkább felfüggesztette a munkát. Felállt az asztaltól, és átsétált az oratóriumba. Az elmélyült imádkozástól remélt megnyugvást.

Ám alig kezdett az Úrhoz fohászkodni, szekretáriusának kopogása zavarta meg. A férfi óvatosan nyitott be a terembe, alázatosan engedelmet kért, s jelentette, hogy a ládák megérkeztek.

- Csakhogy végre! – szakadt ki a püspök kebeléből a megkönnyebbült sóhaj – Nyomban vitesd őket a könyvtárba! - Ahogy parancsolja, püspök uram! – hajolt meg a titkár, és sietve indult a dolgára.  

A püspök még hálát mondott a Jóistennek, hisz benne mindig és mindenkor támaszra lelt.  

Ezután visszatért a könyvtárba, hogy új szerzeményeit posszesszori bejegyzéssel lássa el, és elhelyezze őket a polcokon…