szombat, május 28

Akinek a falak mesélnek

 

Koppány Tibor kiállítása

 

  A Püspöki Palota közösségének szívügye ez az időszaki kiállítás, mert Koppány Tibor munkássága fontos része az épület történetének. De kölcsönös ez a kötődés, hiszen a Koppány családnak már három generációja mondhatja el magáról, hogy életének fontos része a sümegi püspöki palota. Talán ezért is lett ilyen meghitt hangulatú, mégis jelentőségteljes a megnyitó ünnepség. 


László Csaba régész méltatta Koppány Tibor (1928-2016) munkásságát, aki bár hivatalos végzettségét tekintve építész volt, de főleg irodalmi és képzőművészeti érdeklődését tekintve éppúgy művészettörténész és régész. Talán az egyik utolsó polihisztor. Ő és pályatársai alakították ki a XX. század derekán az építéstörténeti kutatás mai metodikáját. A műemlékvédelem fiatalabb generációi számára most is megkerülhetetlen kiindulópontot nyújtanak megjelent tanulmányai, könyvei.

Életpályájának múlhatatlan pillanatait idézi a Püspöki Palota kiállítása, természetesen koncentrálva a sümegi témájú grafikáira, melyeket jellemzően az ’50-es években készített erről a gyönyörű tájról, a palota épületének részleteiről, a vár romjairól, vagy akár a templomi padok faragott mintáiról…  



És hogy miért pont Sümeg került a ceruza hegyére? - A palotában ekkor éppen egy építőipari technikum és kollégium működött, melynek kilenc fős, fiatal tantestületének tagja lett a frissen diplomázott Koppány Tibor is. Itt töltött évei alatt jó kapcsolatot alakított ki a városi múzeummal és a plébániával is, melynek könyvtárát előszeretettel használta. Építéstörténeti kutatásainak lenyomatai, a felhalmozódott cédulák ma is megvannak. 



Az Akinek a falak mesélnek című időszaki kiállítás tárlójában megtekinthető az az újkori építészetet bemutató tankönyv is, melyet Koppány Tibor saját maga írt és illusztrált a sümegi évei alatt, s ebből tanította az itteni diákságot. A digitalizált és felnagyított grafikák beszédes részletei pedig szintén elkápráztatják a rózsaszín terembe belépő látogatókat. Akik pedig a megnyitón is velünk tartottak, további ízes részletekkel gazdagodhattak László Csaba visszaemlékezései nyomán, gyönyörködhettek Pál Tímea virtuóz fuvolajátékában, és kötetlenül beszélgethettek Koppány András régésszel is, akinek ezúton is köszönjük, hogy rendelkezésünkre bocsátotta ezeket a kincseket.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése