Szalmaszálak
Kulturális örökségünk szerves része, hogy a Keresztes Nővérek növendékei advent táján a Jézuska jászolába szalmaszálakat tehettek, ha valamilyen jó cselekedettel ezt kiérdemelték. Reggelire rántott levest kaptak. A vizet szamárvontatta lajtos kocsikkal hordták a Malom-kútról. Egy alkalommal a csacsi még az iskolai ünnepség himnuszába is belekontárkodott nagy hangon, ami persze tömeges kuncogásba fulladt, olyannyira, hogy még a híresen szigorú igazgatónő is elmosolyodott kissé…
Sok-sok hasonlóan bájos részletet tudtunk meg az egykori növendékek számára összehívott találkozó alkalmával, és fontos adatokkal, hatalmas értékkel gazdagodott Sümeg helytörténeti gyűjteménye. Még egy kis időszaki kiállítási anyag is összegyűlt a szervezés folyamán, mely a rendezvény alkalmából megtekinthető volt bárki számára: egykori növendékek személyes tárgyai, iskolasapka, kitűzők, értesítők, szentképek, imakönyvek, tankönyvek, emlékkönyv és korabeli fotók színesítették a gyűjteményt. Az ez alkalomra kölcsönzött emléktárgyak visszatérnek otthonaikba, de befotózva megőrződnek, és a palota 20. századi történelmére emlékeztetnek minket a folyosói képeket nézegetve.
Az egykori püspöki palota falai között három alkalommal is folyt oktató-nevelő munka: a polgári leányiskola időszaka után építőipari technikum diákjai lakták be a termeket, majd a helyi gimnázium kollégistái számára nyújtott diákotthont, s rövid ideig még a gimnáziumi képzés számára is teret biztosított. Mindhárom intézmény más-más hangsúllyal végezte az értékteremtő és nevelő munkát. Az 1940-es években itt otthonra lelő és munkálkodó apácák a vallásos és hazafias nevelés fontosságát állították tevékenységük középpontjába, ez határozta meg az iskolai élet szabályait, ritmusát, mindennapjait. A történelem kereke azonban nagyot fordult, a hangsúlyok eltolódtak, s a megváltozott körülményekhez alkalmazkodni kellett. Ki így, ki úgy. Volt olyan apáca, aki civilben folytatta tovább a tanítói hivatást. Többen vidékre költöztek, esetleg kántori vagy háztartási feladatokat vállaltak. Alojzia nővér (Varga Mária) az államosítás után postán dolgozott, de végül megérte a 100. életévét, és fogadalomtételének 73. évfordulóját is apácaként ünnepelhette. A sümegi megemlékezés meghívott vendégeiként jelen levő Keresztes Nővérek (Légrádi Gabriella nővér tartományi vezető, Vasko Mária nővér levéltári megbízott és Pehm Eszter nővér) személyesen ismerhették őt, s idős kori fényképét elhozták a találkozóra is.
Maga az összejövetel hármas célt töltött be: egyrészt a püspöki palota egy kevéssé feltárt időszaka került reflektorfénybe ezáltal, s megismerhettük az akkori körülményeket, ezzel összefüggésben a megidézett kor kulturális örökségét mutathattuk fel előadások, visszaemlékezések és kiállítás keretében. A legerősebb érzelmeket kavaró része azonban kétség kívül a személyes találkozás élménye volt, s erre – valljuk be – talán utoljára nyílt alkalom e falak között. Az egykor itt oktatott gyerekek majdnem hatszáz nevet felvonultató listájáról csupán 43 olyan személyt találtunk, akiket meghívhattunk az eseményre, s végül 23 egykori növendék jött el személyesen a találkozóra, hozzátartozóik által kísérve, támogatva. (Ezúton is köszönjük mindazoknak a segítő közreműködését, akik e növendékek felkutatásában, értesítésében részt vállaltak, akik maguk is érezték ennek a lehetőségnek a horderejét, jelentőségét. Köszönjük a családtagok támogató jelenlétét, s hogy örömmel hozták el idős hozzátartozójukat a számukra oly’ fontos találkozóra. Nem utolsó sorban nagy hálával tartozunk fiatal önkénteseinknek, Lilinek, Hellának, Leventének és Péternek, akik sokféle módon vállaltak feladatokat annak érdekében, hogy zökkenőmentesen és tartalmasan tudjuk megvalósítani elképzeléseinket a rendezvénnyel kapcsolatosan.)
Az 1940-es évek történésein keresztül felidézett egykori kulturális értékek számos érdeklődőt vonzottak a programra: nagy örömünkre csatlakozott hozzánk a 94 éves Rem Lajos bácsi is, akinek szintén sok kedves emléke fűződik az egykori polgáristákhoz és a Legényegyletben közösen bemutatott színdarabhoz – fényképek is tanúsítják. Elhunyt növendékek hozzátartozói is kíváncsiak voltak programunkra, és itták magukba szüleik-nagyszüleik gyerekkorának emlékeit.
Huszonhárom egykori diáklány csillogó tekintete kísérte a történéseket. De mi is történt konkrétan a Kulturális Örökség Napján Sümegen? Kora délután különleges szempontú épületbejáráson vehettek részt vendégeink: átsétáltunk a kiállítótermeken, folyosókon, felidéztük közösen az egykori funkciókat, a tantermek hangulatát, a tanulószoba elrendezését, a kert virágait és ösvényeit…
Délután 4 órakor köszöntőkkel kezdődött a vezetett program, majd a meghívott előadókként jelen levő nővérek meséltek a 19. századi alapítású, a Szent Keresztről Elnevezett Irgalmas Nővérek rendjéről és a ferences lelkiségről, fogadalmukról, ezzel is megidézve az egykor itt is szolgálatot vállalt apácák szellemiségét. Sőt, konkrét listákat hoztak magukkal az egykor e falak között élt és dolgozott tanító nővérek és a kiszolgáló személyzet névsoraival, ezzel is gazdagítva történeti tudástárunkat.
Az előadásokat követően a főszereplők kaptak szót, és megoszthatták velünk személyes emlékeiket a diákévekből. Weisz Piroska néni (Farkas Józsefné Veszprémből), az utolsó polgárista osztály tagja, érzékletesen mesélt a már említett színdarabról, az iskolasapkáról, megkeresztelkedésről, elsőáldozásról… történelmi hangulatot teremtve, s még a zsidó származású növendékeket ért sérelmekről is szó esett, hiszen ez is az itt töltött évek emlékeihez tartozik. Amikor az egykori diákévekre és a növendékekre emlékezünk vissza, akkor egyszersmind a szétkergetett apácák sorsa és az elhurcolt diákok sora is felemlegetendő. Piroska néni megemlékezésében szó szerint így fogalmazott: „A nővérek emberek maradtak az embertelenségben.” Verrasztó Ilona néni (Mérnyei Károlyné Sümegről) Leona nővér és Viola nővér későbbi sorsáról is osztott meg velünk információkat, ahogy a sajnálatos módon jelen lenni nem tudó diáktársak emlékei és üzenetei is eljutottak a találkozó résztvevőihez. Horváth Teréz (dr. Horváth Istvánné Bajáról) vagy ahogy mindenki ismeri, „Sarvalyi Teca” is felemlegetésre került, hiszen ő osztotta meg velünk a már említett kedves, szalmaszálas történetet, ami a találkozó során tovább is gyűrűzött. A történet lényege az volt, hogy a Jézuska jászola Viola nővér tanári asztalán állt, s ebbe azok a diáklányok tehettek szalmaszálat, akik azt bármilyen kicsiny jó cselekedettel valamilyen módon kiérdemelték. Tíz szalmaszálért pedig még szentkép is járt, még több szalmaszálért (értsd jócselekedetért) ráadásul színes szentképet lehetett kapni ajándékba az osztályfőtől. Teri néni ezt a szép és nemes gesztust tovább is vitte (módosított formában egy vallástalan korban) saját pedagógusi pályájára, mintegy folytatásaként a keresztes nővérek nevelő munkájának. Gyönyörű példája ez annak, ahogy a kulturális örökség tovább él, élhet azokban, akiknek van szeme, füle a jóra, a szépre, az értékesre.
A 25 évvel ezelőtti találkozó szervezői is ebben a szellemben állítottak emléktáblát a Keresztes Nővérek tiszteletére a hálás tanítványok nevében a palota kapualjában. Ezt az emléktáblát ez alkalommal újra feldíszítettük fehér virágos koszorúval, „Emléküket megőrizzük!” feliratú szalaggal.
A koszorúzást követően közösen megtekintettük a folyosói tárlatot a ’40-es években készült fotókkal és a diákok személyes emléktárgyaival. Ezután még folytatódott – kötetlenebb formában – az emlékezés a Palota Kávézóban előkészített szeretetvendéglátással, melyet erre az alkalomra szándékosan úgy rendeztünk be, hogy emlékeztessen az egykori tanulószobára és ebédlőre, s a régi-régi élmények könnyedén gördüljenek az ajkakra. Még itt is történtek csodálatos egymásra találások, hiszen valóban nehéz a 75 évvel ezelőtti gyermekarcokat felismerni egymásban. „Jaj, de kár, hogy a Margit nem jött el…” – „De hát itt ülök melletted!” – „Te vagy az, Margit?! Jaj de örülök Neked…!” – Mosolygunk a párbeszéden, de igazából csak remélhetjük, hogy hasonló élmények és távlatok ránk is várnak még az elkövetkezőkben…
A rendezvény óta eltelt pár napban kapott visszajelzések is azt sugallják, hogy az érintett növendékeknek nagy örömöt okoztunk, de nem kevesebb hatással voltak ránk, szervezőkre is a találkozón tapasztaltak. Soha nem felejtjük el a csillogó szempárokat, a lendületesen lelkes és tündérien aranyos hölgyeket, akik két kézzel szórták a sok jót és szépet, amit a palota falai között töltött években gyűjtöttek, elraktároztak, alkalmaztak, és most a kulturális örökség részeként megosztottak velünk is. Hálásak vagyunk érte, és megőrizzük szívünkben.
Köszönjük a rendezvényfotókat Szokoli Matyónak, Szász Ildikónak és Gerlóczy Gábornak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése