Változhatok – Találkozás Kecskés András festményeivel
A festőművész pillanatok alatt belakta a termeket. A három emeleti teremben külön-külön tematikájú alkotásai leltek otthonra. Az állandó kiállítás látogatói a szokásos bejárási útvonalon közelítve az időszaki kiállításhoz, a folyosón kisebb méretű festményekkel találkoznak, melyek bár képkeretekben laknak, mégis mintha kilépnénk a keretükből. Olyanok, mint a felreppenő gondolatfoszlányok, melyek vagy elillannak, vagy burjánozni kezdenek, és hamarosan valami nagyobb mondanivaló kerekedik ki belőlük.
Az első terembe belépve rögtön felhők között érezhetjük magunkat, mintha felkészítenének arra, hogy itt nem valami konkrét, tárgyiasult látnivaló vár ránk, hanem inkább egyfajta játék, az alkotás játékossága, a folyamat csörgedezése, mely néhol kissé kiöblösödik, esetleg zúgóvá alakul, de egyszerűen csak fel kell feküdni a hullámok hátára, és engedni, hadd ragadjon magával a változatos színvilág és a formákból kilépő, de megnyugtatóan vissza-visszatérő forma. Mint a levelek a tó tükrén… Kecskés András festőművésztől a megnyitó ünnepséget követően megtudtuk, hogy szándékosan nem szerepelnek a képeken tavirózsák, mert azok már időbe helyeznék, mintegy beszűkítenék a mondanivalót: a virágzásnak ideje van, és még azon belül is további időszakok különülnének el, úm. kinyílás, pompázás, hervadás. Viszont a levelek elsősorban formák és színek.
De ez még mindig csak az előszobája annak, hogy be merjünk lépni elzárt területekre is. Befelé, lefelé, önmagunkba. "Az emberélet útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam..." – Dante sorai talán mindenki fejében hasonlóképpen folytatódnak, felidézve egy hangulatot, egy élethelyzetet, akár egy saját élményt. Olyan felvonást életünk színdarabjában, mely talán kicsit ijesztő, de tanulságokat rejtő; talán túlságosan is rejtett vagy rejtőzködő, de érdemes fáklyafényt vetni rá, hogy elillanjanak a rémisztő árnyak. Majd láthatóvá válnak ajándékai: a megcsillanó fény a harmatcseppen, a feltárulkozó ösvény, a meleg színek és mély érzések… – azóta tudjuk, hogy már sosem leszünk többé olyanok, mint voltunk, és azzá válunk, akik mindig is voltunk.
Szárnyaljunk akár felhők fölött, ringatózzunk lelkünk vizein, vagy hatoljunk saját rengetegünk mélyére, minden találkozás önmagunkkal (akár egy festménykiállításban is!) egy mérföldkő is egyben, lassításra, sóhajtásra, erőgyűjtésre érdemes pillanat.
Kecskés András itt hagyta a Püspöki Palotában ezeket a mérföldköveket, bárki megszemlélheti, elrugaszkodhat róluk mint rajtkövekről, belemerülhet színeibe, a színek keltette érzésekbe. – Nincs szükség képfeliratokra, a Felhők-, a Tavon- és a Park-ciklus képei magukért beszélnek. A formák változnak és mégis állandók. A tárlat címe pedig „Változatok” – utalva arra, hogy egy-egy téma variációinak tűnő, de az örökös változásban gyökerező formákat és színpompát mutat, bíztatva egyszersmind arra, hogy „változhatok” én is, ha készen állok.
Az új időszaki kiállítás egy újabb lehetőség számunkra, hogy a kortárs festészet hullámverésén haladva találkozásokat és élményeket engedjünk be életünkbe.
A kiállítás megnyitó ünnepségén Bán Blanka művészettörténész méltatta a festőt, és mutatta be a tárlatot az összegyűlt érdeklődőknek, majd csendes beszélgetések kezdődtek az alkotások hullámverésének köszönhetően. Megilletődött arcok, átszellemült mozdulatlanság, vagy akár hevesen gesztikuláló végtagok mutatták külső megnyilvánulásait a belső történéseknek. Mert ilyenkor mindig történik valami… A Változatok című tárlat az Orgona22 Galéria jóvoltából Pünkösdig vendégeskedik nálunk.
Fotók: Szántó András
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése