A hajdani szépség tanúja

 Gyöngyhalászat a Püspöki Palota múltjának tengeréből (VII.)

A hajdani szépség tanúja  

 

     Első pillantásra semmi különös, egy gipszcsiga. De ha csak egyetlen percet szánunk arra, hogy elolvassuk az alatta lévő ismertetőt, már sokkal izgalmasabb a dolog. Ez ugyanis nem közönséges gipszcsiga, hanem márványporral kevert, meszes gipsz, amely ráadásul a palota hajdani dísztermének egyik oszlopfőjét ékesítette.  

 

     Ez a hatalmas bálterem a palota ferences templomra néző ablakai mögött volt, erkélyét a bejárat atlaszai tartják. Falai műmárvány borításúak lehettek, fűtéséről két, hatalmas, rokokó kályha gondoskodott.

      Mint oly sok érték a palotában, mára az egykori díszterem is a múlt emléke csupán. Megmaradt töredékei alapján alkothatunk képet arról a szépségről, melyet valaha birtokolt.

     Hogy valójában milyen lehetett, már örökké a múlt titka marad. Akárcsak a hajdani, benne rendezett megyebálok pompája, a freskós mennyezetről alácsüngő csillár káprázatos ragyogása, a zene vérpezsdítő üteme, a lopva egymásra pillantó tekintetek, hajadonok piruló arca, lopott csókok, könnyelmű ígéretek… Mi mindennek tanúi lehettek ezek a falak!

      

 A díszteremben 1834-ben volt az utolsó megyebál… Később ezt az impozáns teret három kisebb helyiségre és egy folyosószakaszra osztották fel. Ekkor alacsonyabb födémet kapott, de a padláson még látszanak a szépen megmunkált oszlopfők, melyek egyikéről származik a kiállításban bemutatott, rejtélyes gipszcsiga is.