hétfő, április 18

Húsvéti gondolatok


Húsvéti gondolatok


 A tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnapon ünnepeljük a halál felett aratott győzelmet, Krisztus feltámadását, a megváltás misztériumát. Ezzel született meg maga a kereszténység, a Megváltás teológiája. 


A Márton püspök által megálmodott és Maulbertsch által megvalósított freskómű egyik nagyhatású részletén éppen ebbe a misztériumba nyerhetünk bepillantást. A kősírból emelkedik ki a feltámadott Krisztus. Alakja látomásszerű, fényárban úszó, a művész már nem ragaszkodik az anatómiai hűséggel való ábrázoláshoz, Jézus földi létére csak a stigmái utalnak. De a kép mértani középpontjában egy ANGYALT látunk, amint a sírláda tetejét tartja, s dinamikus alakjával mintegy kettéosztja a földi világot: a sírt őrző katonákra, akik TÁVOL akarják tartani a kíváncsiskodókat Krisztustól, és azokra, akik éppen a sír FELÉ igyekeznek, hogy bebalzsamozzák őt. Bár ők még nem ébredtek rá, de a Feltámadás már bekövetkezett, s ezzel a Megváltás lehetősége megadatott minden hívő lélek számára.

Ez a két lehetőség – az elzárkózás vagy a misztérium felismerése – mindenki számára nyitva áll, ez a mecénás püspök és a festőzseni közös üzenete.
 

A freskómű megtekinthető a sümegi Plébániatemplomban, vagy a NÉMA PRÉDIKÁCIÓ elnevezésű teremben a Püspöki Palotában. Járjanak csodájára! Áldott húsvéti ünnepet kívánunk!

 

képek forrása: Pazirik, Szokoli Matyó

felhasznált irodalom: Barokk freskófestészet Magyarországon I.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése