Röpke tündér meséi (III.)

 3. 

A padlás

Vajon miért okozott akkora gyönyörűséget a kis nyestnek a porban való futkározás? Röpke el sem tudta képzelni, de hogy az összes, eddig megtekintett helyiség közül Pöttyösnek a padlás tetszik a legjobban, az a napnál is világosabb volt a tündér számára.

Pöttyös fáradhatatlanul futott végig a fekvőkéményeken, szuszakolta keresztül magát a szűk réseken, és szándékosan beleugrott a legfinomabb porba, majd figyelte, ahogy a kavargó porszemek lassú táncot járnak a kis tetőablakokon beszűrődő napfényben.

És közben hol vidáman kacagott, hol kérdést tett fel Röpkének, ha valami érdekes dologra bukkant: Miért púpos itt a padló? Mi ez a rengeteg összetört dolog? Hogy került oda az a kagylóforma?

Röpke próbált mindenre kielégítő választ adni: Az alattunk lévő kápolna mennyezete boltíves. Azt hiszem, cserépkályhák töredékei. Nagyon régen volt itt egy díszterem… De Pöttyös nem várta meg a magyarázatot, szaladt tovább vidáman, kéményre fel, kéményről le, végig a téglával kirakott padlón, hogy csak úgy szállt a por a nyomában.

Végül Röpke hagyta, hadd fickándozzon kedvére.

Mire Pöttyös úgy gondolta, kellően feltérképezte a hatalmas padlás minden rejtett zegzugát, csaknem lement a nap, a kis nyest pedig egy jókora porcicára emlékeztetett. Röpke elszörnyedve nézett végig rajta.

-        Muszáj lesz megfürdened. Így nem járkálhatsz a szépen festett termekben – szögezte le a tündér határozottan.

-        Nem szeretek fürdeni – válaszolta Pöttyös kissé mogorván – Majd jól kirázom a bundámat az udvaron – tette hozzá, aztán leszaladt a padlásra vezető lépcsőn, át az ajtón, végigfutott a hosszú folyosón, szélsebesen maga mögött hagyta a kapualjhoz vezető lépcsőfordulót, és mire a tündér utolérté, már az udvar közepén próbálta bundáját portalanítani. Vadul rázta magát, de csak annyit ért el vele, hogy jókora porfelhő képződött körülötte. Szép, sötétbarna bundája fakó szürke maradt, torkának fehér foltja egybeolvadt ezzel a szürkeséggel. 

      Röpke felnevetett a látványtól.

-        Mi olyan vicces? – kérdezte a kölyök.

-        Úgy nézel ki, mint egy megtermett egér – kacagott a tündér.

-        Nem igaz! – méltatlankodott Pöttyös, de a szája mosolyra húzódott.

-        Most már csak azt kell kitalálnunk, hol tudsz alaposan megfürdeni – morfondírozott Röpke, s mintha csak meghallotta volna, a legközelebbi ablakpárkányra éppen ebben a pillanatban szállt le egy hatalmas szitakötő. Landolás előtt nagy, áttetsző szárnyai hangosan surrogtak. Hosszú, kecses teste kékesen csillogott, nagy szemeivel érdeklődve nézett körül az udvarban, majd tekintete megállapodott Röpkén.

-        Nahát, micsoda hihetetlen szerencse! – szólította meg a tündért – Ki hitte volna, hogy egy tündérbe botlok itt, ebben a nem túl szívderítő környezetben. Mi szél hozott téged ide, szépségem? – kérdezte barátságos hangon.

A kérdés hallatán Röpke zavartan feszengeni kezdett. Hosszú ideje élt a kastély falai között, és jobban nem is érezhette volna magát. Sok-sok barátot szerzett, és folyton felfedezett valami új, szépséges dolgot, mely gyönyörködtette. Nehéz volt ezt szavakba öntenie.

Valahányszor megpróbálta, társai sosem értették meg. Egyáltalán nem volt szokványos, hogy egy erdei tündér hátat fordítson a madárfüttyös, árnyas, földillatú erdőnek. Korábban többször előfordult, hogy megpróbálták visszacsábítani, de Röpke ragaszkodott a palotához.

Végül csak ennyit válaszolt a szitakötő érdeklődésére:

-        Én itt találom meg azt, amit a többiek az erdőben. A szépséget, a csendet, a nyugalmat.

-        Értem – válaszolt mosolyogva a szitakötő, aztán rápillantott a zilált külsejű Pöttyösre – Azért nem hiszem, hogy az erdőben is bajlódnod kellene egy nyestkölyökkel.

Röpkének nem tetszett a megjegyzés.

-        Egyáltalán nem bajlódás! – felelte határozottan – Inkább örülök, hogy találkoztam vele, és segíthettem neki.

-        Elvégre ti, tündérek ehhez értetek a legjobban – bólintott a szitakötő – Sajnálom, ha rosszat mondtam. Távol áll tőlem, hogy megbántsalak. Egyszer jómagam is kaptam segítséget egy tündértől, amikor belegabalyodtam egy pókhálóba.

-        Hálád jeléül esetleg segíthetnél nekem keresni olyan helyet, ahol Pöttyös megfürödhet. Ti, szitakötők mindig víz közelben vagytok, ugye?

A kis nyest, aki eddig szótlanul hallgatta a beszélgetést, most hevesen tiltakozni kezdett:

-        Azt már nem! Nem fogok fürdeni! Nincs a bundámmal semmi baj, még csak nem is büdös!

A szitakötő erre felnevetett, Röpke pedig tanácstalanul nézett Pöttyösre. Fogalma sem volt, hogyan győzhetné meg a makacs kölyköt. A helyzetet a szitakötő mentette meg.

-        Nem is kell fürdened! – nyugtatta meg Pöttyöst – Mi lenne, ha azt mondanám, meg lehet tisztítani a bundádat miközben játszol?

-        Igen? Hogyan? – kérdezte Pöttyös gyanakodva.

-        Gyertek! Megmutatom!

A szitakötő a levegőbe emelkedett, és elvezette a tündért és a nyestet az egyik, palotához közeli ház udvarába. Ebben az udvarban a fű nagyon dús és üde zöld volt. Az udvar közepén egy furcsa alakú valamiből vízsugár tört elő, és hol jobbra, hol balra táncolva permetezte a füvet, mintha eső esne. Amint ezt Pöttyös megpillantotta, rögtön felderült az arca. Nekirugaszkodott, beszaladt az udvarba és üldözőbe vette a vízsugarat. Röpke ijedten kiáltott volna utána, de a szitakötő megelőzte:

-        Ne aggódj!  - mondta a tündérnek – Nincs itt senki. Csak este jönnek vissza az emberek, hogy megállítsák az esőt. Pöttyös nyugodtan bolondozhat, s közben a bundája szépen megtisztul.

És valóban: Pöttyös már csaknem csurom víz volt, a szürke lassan lemosódott róla, és újra láthatóvá vált szép, gesztenyebarna bundája és torkának fehér foltja is.

Röpke hagyta egy ideig, hadd játsszon, de végül kénytelen volt szólni a kölyöknek, hogy legyen ideje a lemenő nap utolsó sugarainál megszárítkozni. Közben a szitakötő is elköszönt. Az égen megjelent az első csillag, és denevérek kezdtek cikázni.

A tündér és a nyest fáradtan indultak vissza a palotába. „Haza megyünk” – gondolta Röpke elégedetten, és biztos volt benne, hogy az erdőben már nem találná meg azt a boldogságot, amire a palota falai közt rábukkant.