csütörtök, február 23

Vendégünk Nagy Péter világutazó

 

A kis herceggel a Föld körül

 

Azok kedvéért, akik nem jutottak el rendezvényünkre: egy olyan világutazót képzeljenek el, aki megtölti lélekkel, történetekkel az úticélokat. Mert minden élménynek, utazásnak tanulsága, sőt üzenete van, amit mi magunk is megláthatunk, ha ilyen szemmel nézünk rá. Ebben lehet segítségünkre legutóbbi vendégünk, Nagy Péter – akár a Palota Kávézóban ücsörögve, akár a fotelben olvasgatva otthon. 

62 országban járt eddig, természetesen roppant szerteágazó élményeket gyűjtve a világ minden tájáról. De ha kerettörténetbe kellene foglalni valamilyen módon ezt a sok utazást, talán szolgálhat erre A kis herceg című nemzetközi bestseller, hiszen ennek különböző kiadásait és a hozzá kapcsolható emléktárgyakat lelkesen gyűjti, és sosem mulasztja el ezek felkutatását, bárhol is jár a nagy világban. A kis herceg áthatja Péter utazási élményeit, és erről szívesen mesélt is programunkon: rengeteg érdekes részletet tudtunk meg, melyeket mindannyian kapcsolni tudtunk korábbi olvasmányélményeinkhez. 

A képes beszámolót követően kötetlenül beszélgettünk Péterrel, akinek nemcsak utazási sorozata van – Mindenhol jó, de legjobb mindenhol (1-3.) címmel, hanem megjelent egy novelláskötete is (Kiúton), valamint egy különleges kötet (Énidők), mely történeteket tartalmaz a tavasz minden napjára. Például április 6-ra, amely idén éppen a 80. évfordulója lesz annak, hogy először kiadták A kis herceg c. könyvet New Yorkban. 

De évfordulókban és világnapokban sosincs hiány. 1985 óta minden éveben február végefelé tartják az idegenvezetők világnapját, és nem véletlenül hívtuk éppen most vendégül Nagy Pétert, aki szintén ezt a „legirigyeltebb foglalkozást” űzi, és az év nagy részében az otthonától távoli helyeken tartózkodik. Bőven van tehát miről írnia, ráadásul ezt nem a megszokott módon teszi. A barcelonai zongorista esete pl. megmutathatja nekünk, mennyire fontos megosztanunk másokkal örömeinket, értékeinket. A „magyar sámán” tanácsára felmehetünk egy kiválasztott hegyre, akár a Montserratra Spanyolországban, és találkozhatunk „önmagunkkal”, illetve valamilyen fontos tanulságul szolgálhat önmagunkról egy ilyen merész vállalás. Ilyen és hasonló értékes tapasztalatokról olvashatunk Péter könyveiben, és természetesen rá is léphetünk az Útra, és átélhetjük magunk is mindazt, amit tartogathat számunkra egy-egy ilyen kaland…


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése