Keresztes Nővérek
növendékeinek találkozója
Sümegen, a Püspöki Palotában
2023. őszén
„A
Keresztes Nővérek Kongregációja dr. Czapik Gyula nm. megyéspüspök úr ismételt
felszólításának és sürgetésének tett eleget, amikor a mai nehéz időkben iskolaalapításra
vállalkozott. […] A polgári iskola első
osztályát az 1940. év szeptember 8-án tartott Veni Sancte-val nyitottuk meg.” –
Ezekkel a mondatokkal kezdődik az 1940-41-es iskolaévről írt jelentése Krisanich
M. Judith megbízott igazgatónőnek. Az ő vezetése alatt az utolsó polgári
leányiskolai osztály 1948. júniusában végzett Sümegen, a püspöki rezidencia
falai között.
A
Keresztes Nővérek által oktatott tanulók névsorait az iskolai évkönyvek és
jelentések segítségével állítottuk össze. A lista meglehetősen hosszú, több,
mint 500 név szerepel rajta, többségük az 1920-as, ’30-as években született,
így ma már tisztes korú hölgyek azok, akik számára egy találkozó
megszervezésével szeretnénk kedveskedni. Célunk, hogy a publikált névlistán
szereplő hölgyek, nénik közül minél többel fel tudjuk venni a kapcsolatot, mert
vendégül szeretnénk látni őket egykori iskolájukban, a sümegi Püspöki
Palotában.