Összenyitott terek
… melynek még a távolság sem szab határt! Három különböző helyszínen, de mégis együtt mutatjuk be a méltán híres képzőművészeti gyűjtemény alkotásait: Tihanyban, Salföldön és Sümegen. Mintegy virtuálisan összenyitjuk kiállítótermeinket.
A Németországban élő, de erdélyi származású jeles műgyűjtő, Böhm József köré kiváló hazai és külhoni művészek tömörültek alkotásaikkal, mint pl. Maurer Dóra, Lakner László, Ingo Glass vagy Eugen Gomringer. Nem véletlen, hogy az illusztris névsorból éppen ezt a négy művészt emeltem ki, hiszen szubjektív élménybeszámolómból látni fogják, hogy a kiállított, konkrét, geometrikus és lírai absztrakt irányzatokba simuló kortárs alkotások közül éppen e négy művész képei szólítottak meg engem leginkább.
Maga a válogatás az Égi geometria címet kapta, mindhárom helyszínen. De nem teljesen ugyanazok az alkotások kerülnek a falakra és a posztamensekre, hiszen bőséges a merítési lehetőség Böhm József magángyűjteményében. A „törzsanyag” ismétlődő lesz, de a különböző stílusú helyszínek némileg különböző alkotásokat „kívánnak” befogadni, és így más-más interpretációs lehetőséget kínálnak a kiállításlátogatók számára.
A Püspöki Palota boltozatos terei már eleve otthonosságot nyújtanak a köríveknek és más geometriai alakzatoknak, különös tekintettel az „égi” jelzőre, hiszen állandó kiállításunk címe is Mennyei ügyek, de ne szaladjunk ennyire előre – egészen áprilisig, hiszen még csak az első kiállítóhely megnyitóján vagyunk túl, s készülünk a salföldi vernisszázsra.
Tihanyba amúgy is szeretünk ellátogatni, bár most kissé hideg volt a felhőtlen kiránduláshoz, kizárólag a megnyitóra repültünk át a Balaton-felvidéken. Éppen jókor érkeztünk ahhoz, hogy a hivatalos megnyitó előtt még egy gyors látleletet vegyünk a képekből. Lakner László Diptichonjával rögtön szerelembe is estem. – A megnyitó ünnepség alatt is ezzel a festménnyel, valamint Ingo Glass geometriai formákat táncoltató térplasztikai alkotásával barátkoztam. Egyre inkább elmerültem a könnyed süllyedésben levő tükröződő acéllemezek bűvöletében, s az elsőre hidegnek és egymást hasítónak ható felületek elkezdtek egymással táncolni, egymásban tükröződni és kiegészülni, és már-már „szerves” egységet alkottak. Pont mint mi, emberek…
A látványban fürdő fantáziavilág után egy másik érzékszervemet ejtette „transzba” Eugen Gomringer alkotása. Ösztönösen elkezdtem ízlelgetni a konszonánsokat, anélkül, hogy a címet „összeolvastam” volna a képpel. Félhangosan kimondva kezdtek élni a nyelvi építőkockák. Egészen „heuréka”-élményem lett ettől (na azért nem kezdtem el meztelenül rohangálni, mint Arkhimédész), amikor rájöttem, a hangképzés során egyre „beljebb” formálom az alkotáson megjelenített hangokat, tehát a „trans” átvitt és nyelvi értelemben is egy utazás a belső világok felé.
Maurer Dóra négyrészes körlenyomat-sorozata pedig már tényleg egy teljes regény: minél tovább nézegeti az ember, annál összetettebb történetek bomlanak ki a kezdeti „enszótól” a „középből” kibillent szögesdrót-benyomások felé.
Hömpölygő tömeg és zajos nyüzsgés ide vagy oda, a képek úgy be tudtak szippantani, hogy a külvilágról megfeledkezve, „utaztam” a képzelet belső ösvényein. A testem ott állt a térben, udvariasan félrehúzódott, barátságosan mosolygott, de mégis egészen máshol jártam, sokkal messzebb, mint Tihany… Alig várom, hogy áprilisban megérkezzenek az alkotások a palota termeibe, és bár látszólag ki sem lépek az atlaszos főkapun, mégis, mintha nyaralni, feltöltődni mentem volna…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése