Egy este a barátságról
„Ragyogófényű Nándorom!” – akár ez is lehetett volna a kötet címe, de a „Kedves Bátyuskám!” megszólítás ugyanilyen jól illusztrálja Várkonyi Nándor és Weöres Sándor szívélyes és szoros barátságát. Ez az este róluk szólt.
Zöldy Pál kavaljátékával kezdődött és végződött a program, zenés keretet adva egy irodalmi témájú beszélgetésnek Kende Kata nemrég megjelent könyvéről. Ez a beszélgetés három jóbarát között zajlott, nem is egyszer. De ezúttal a mintegy hetven fős hallgatósággal kiegészülve. Nemcsak a megnövekedett létszám miatt volt ez most egy kicsit más: a mikrofon kényszerű kezelése és a színpadszerű elrendezés csorbított a meghittségen. Néhány, nekünk már evidensnek tűnő körülményt (pl. Várkony Nándor siketségét) pedig „kiszólásokkal” magyaráztunk meg a kevésbé jártas hallgatóság számára, de mindezektől eltekintve, vagy inkább úgy helyesebb fogalmazni, hogy mindezen furcsaságokkal együtt is – úgy érzem – sikerült egy bensőséges hangulatot közvetítenünk. Ebben nagy segítségünkre volt a két szellemóriás életműve, életútja, mely levelezésükben is híven tükröződik.
Az irodalmi anekdoták tálcán kínálták magukat, és persze Kende Kata, aki mindkettőjüket személyesen is ismerte, nem fukarkodott a megosztásukkal. Az egyébként is „képlátó” Weöres és az oly szemléletesen író Várkonyi személyes és ugyanakkor szakmai jellegű párbeszédébe pillantva szinte magunk előtt látjuk az akkori életkörülményeket, a kor szellemét, a történelmi kihívásokat. Mindez persze csak keretet szolgáltatott kettejük parázs eszmecseréinek, az őszinte kitárulkozásoknak, és mi örömmel lettünk szemtanúi ezeknek.
Négy évtizedes barátságuk a levelezés változó intenzitásának tükrében bontakozik ki előttünk, és csúcsosodik ki az akkor hatvanéves Weörestől utolsónak érkezett levelében: „… Jólesett írásodon át, a hajdani kedélyes évekbe visszazökkenni, veled újra együtt lenni, abban a barátságban, ami azóta sem változott; csak akkor időbeli volt, most pedig idő nélküli stabil.” Persze akkor még nem azzal a tudattal írta ezt a levelet, hogy utolsó alkalma van rá. Időtlen barátságuknak Várkonyi halála vetett véget a földi síkon, de örökké él műveikben és emlékezetükben.
Hiszen tudvalevő, hogy Várkonyi volt az, aki „felülvizsgálta” ifjú barátja „lantvirágait”, aki több kötetének is keresztapja lett, címet adva azoknak. Weöres pedig többféle módon is biztatta, írásra sarkallta „Bátyuskáját”, sőt, szakmai elismerését Belső végtelen című csodálatos versében össze is foglalta. Érdemes elolvasni vagy meghallgatni.
Aki pedig nem tudott részt venni rendezvényünkön, az se búslakodjék, mert a kötetet megvásárolhatja a könyvkereskedésekben, akár Sümegen is, vagy megnézheti felvételről a beszélgetést:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése