Tedd le a kést!
Ezt a meglepő címet kapta a karácsonyi dráma, egy kortárs szerzőpáros közös munkájának eredménye, melyet örömmel mutattunk be az adventi időszak lezárásaképpen a palota dísztermében. – Az már kevésbé meglepő, hogy a műsor tematikáját a Maulbertsch által megfestett, a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó sümegi freskók adták. Hiszen egész évben próbáltunk sokféleképpen kapcsolódni a sümegi freskóműhöz, és ezzel bizonyos szempontból úgymond „Maulbertsch-fővárossá” is avattuk az emlékévben ezt a barokkos hangulatú kisvárost.
A sümegi Maulbertsch-freskók meglátogatása, bemutatása, történetének ismertetése azonban nem az egyetlen módja a művek befogadásának, bár kétségtelen, hogy önmagában a művészettörténeti megközelítés is felejthetetlen élményt nyújt. A „barokk képregényként” is értelmezhető mű megismerése rádöbbenti a személőt arra is, hogy bár a festő – a technikának hála – az örökkévalóság számára készítette el alkotását, mégis minden generációnak visszatérő feladata a freskómű egyfajta „életben tartása”. Egyrészt azzal, hogy restaurálásáról, tisztításáról gondoskodni kell (szigorú szakmai hozzáértéssel természetesen), másrészt pedig fontos az a fajta közvetlen odafordulás, amelynek során az alkotás érvényessége mintegy „átemelődik” a jelenbe. Talán ez utóbbi még nehezebben kivitelezhető. Mert ehhez bizony nyitott szív kell. Őszinte kitárulkozás. Ebben a sodró lendületű, modern világban ezt a mozdulatot gyakoroljuk a legritkábban. Talán olyan is van, aki még sohasem engedte ezt meg magának, talán azt sem tudja, hogyan kell csinálni… Sajnos azok, akik zárva tartják a szívüket, lemaradhatnak az ehhez hasonló élményekről. Mert ehhez bizony bátorság kell…
Bátorság kellett a részünkről is, hogy egy ilyen merész „felütéssel” hirdessük meg szokásos adventi koncertünket. De megtettük, mert hiszünk Maulbertsch érvényességében és aktualitásában. Szerencsére sokan elfogadták az invitálásunkat, és esélyt adtak egy újszerű élmény befogadásának.
Régóta készültünk már erre az estére, több egyeztetés, közös álmodozás előzte meg a programot. A Győrből át-átutazó csellóművész közben beleszeretett a plébániatemplom freskóművébe. A helyben élő író pedig – bár náluk már eleve családi hagyomány volt a Maulbertsch-tisztelet – ráhangolódott a képeken megjelenő cselekményekre és a Szentírásból ismert szereplők érzéseire, s mintegy kihangosítva azokat, karcolódtak lélekbe és papírra a koncert folyamán is elhangzott mondatok. Néven nevezve a szerzőpárost: Molnár Dénes csellóművész és Zöldy Pál író élte újra és adta elő a vonatkozó freskók üzenetét.
Karácsonyra készülődvén, értelemszerűen a Pásztorok imádása című mellékoltárkép állt a műsor középpontjában, de az író által kirajzolt „történeti ív” az ószövetségi előképből, Ábrahám és Izsák történetéből kiindulva, több szertartáson és eseményen át jutott el az örömteli végkifejletig. Ami a képeket összekötötte, az maga a kés volt. Ez egy nagyon erős szimbólum. Egészen mást jelképez a körülmetéléshez használt szertartási kellékként, mást a heródesi parancsot teljesítő római katonák kezébe festve, mást Menyhárt király oldalára kötött kardként, és természetesen megint más jellegű áthallásra ad alkalmat az ajándékot hozó pásztor láthatatlanul is látható mindennapi eszközeként. A szövegkönyv utolsó sorában ez olvasható:
„…Pásztor társak ne féljetek
hallgassátok az egeket
nem kell a kés, törj kenyeret…”
– A cselló fülbemászó hangján pedig felcsendül a Glória szálljon a mennybe fel lelket simogató dallama…
A felkavaró képekkel és monológokkal kezdődő karácsonyi dráma a végére megnyugtatóan kisimult, és a hallgatóság lelkében a Karácsony öröme maradt. Reméljük, hogy ezt a megnyugvást és a széles ívet bejárt bibliai utazás élményét magukkal tudják vinni a családi karácsonyfa köré is. (Sokkal fontosabb ez, mint a csillogó ajándékok és a tökéletesen terített, ételkölteményektől roskadozó asztalok.) A közösen átélt Ünnep értékét az egymásra nyitott lelkek harmóniája adja. Ezt a felemelő érzést adta nekünk Molnár Dénes léleksimogató csellójátéka.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése