Gerlóczy Gábor önálló kiállításának megnyitójáról

 

„Aranycsináló”

 

Várakozásteljes izgalommal készültünk az eseményre. Ennek egyik oka az volt, hogy a kiállító művész, Gerlóczy Gábor erős szálakkal kötődik Sümeghez. De még inkább azért, mert Gábornak korábban már volt önálló kiállítása a sümegi palotában, 2013-ban, Melankólia címmel. – Az akkori megnyitón elhangzott, hogy képei nem a gyönyörködtetést célozzák, inkább felráznak és elgondolkodtatnak, mivel az alkotó tudatalatti világának kivetüléseiként jelennek meg. Ez valószínűleg azóta sem változott, de a képi megfogalmazás, a színhasználat és a motívumkincs annál inkább! Hiszen eltelt azóta egy bő évtized. Az alkotó ember megrázó és örömteli élettapasztalatokkal gazdagodott, így az önkifejezés formái is változtak, mondhatni letisztultak – tömörré és velőssé váltak. 

A Gerlóczy Gábor alkotásaiból frissen válogatott anyagban, a TRANSZ/MELANKÓLIA című kiállítás képein hangsúlyosan jelenik meg pl. az arany szín. Máthé Andrea, a kiállítás kurátora a megnyitó beszédében is kiemelte ennek a jelentőségét, méghozzá a szakralitást és a mesterségbeli tudást társítva hozzá, és ezzel nagyon érdekes szempontokra hívta fel a látogatók figyelmét. 

Befogadóként, szubjektív szemlélőként számomra az arany szín az alkimista nézőpontját villantja fel. Az aranycsinálást célzó alkimista nyilvánvalóan nem egy kincsesládát szeretne csengő aranypénzzel megtölteni, hanem sokkal inkább „arannyá válni”, egy belső nemesedési és letisztulási folyamaton végigmenni, hogy belülről áradó arany fénnyel telve teljesítse be igazi és magas rendű célját. Odáig hosszú és rögös az út, sok kudarccal, kókadással és újrakezdéssel, egy-egy felvillanó aranysugár követésével, beérkezett mesterek aranyszínű vonalvezetésével, égi lények aranyfényű vízióival, és bizony az alkimistának (művésznek) nincs más útja, mint újra és újra leporolni magáról a földi szennyeződéseket, megmártani ecsetjét az égi üzenetekben, látomásokban, és addig nemesedni, míg az a bizonyos aranysáv már nem elválasztja, hanem összeköti, egyesíti az eget a földdel. 

 

Nagyon találóan zárta beszédét Máthé Andrea esztéta egy jól ismert költeménnyel:

 

WEÖRES SÁNDOR: A teljesség felé (részlet)

Szembe-fordított tükrök

 

Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.

Hiányosságom váljék jósággá benned.

 

Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni,

gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.

Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás:

Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.

 

Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.

Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.