A Zene Világnapját ünnepeltük
Hamisítatlan őszi nap volt 2024. október 3-a: borús, hűvös és esős. Az a fajta barátságtalan idő, amelyikben csak akkor mozdul ki az ember, ha feltétlenül szükséges, és siet mielőbb hazatérni otthona melegébe.
A Zene Világnapját ünnepeltük
Hamisítatlan őszi nap volt 2024. október 3-a: borús, hűvös és esős. Az a fajta barátságtalan idő, amelyikben csak akkor mozdul ki az ember, ha feltétlenül szükséges, és siet mielőbb hazatérni otthona melegébe.
Van egy közös ügyünk…
Körülnéztem a konferenciateremben, és azt láttam, hogy hívó szavunkra összegyűltek a legkülönfélébb szempontokkal érkező résztvevők: művészettörténészek, restaurátorok, turisztikai szereplők, egyházi tisztségviselők, politikai vezetők, a városvezetés tagjai, muzeális intézmények képviselői, a közoktatásban szolgálatot teljesítők, közművelődési szakemberek, a társművészetek képviselői és megannyi nyitott szívű hallgatóság. Mindannyian azért voltunk jelen, mert van egy közös ügyünk. Hívhatjuk a sümegi Maulbertsch-freskóműnek, de talán időszerűbb inkább úgy megnevezni, hogy az „örökségünk”. Egy hatalmas érték, amit évszázadokkal ezelőtt hagytak ránk „örökül”. Nem szükséges kifejtenem, hogy mi dolgunk vele…
Újrafestett fények
Megtelt a palota ihletett pillanatokkal. Csillogó szemű képzőművészek találkozó pontjává vált az udvar. Barokk dallamok kergetőztek a láthatatlan angyalszárnyakkal. Kíváncsi vendégek duruzsoltak a széksorokban. Aranyporos szavak röppentek a zsűritagok ajkairól – majd rózsaszínűre változtak a tapsoló tenyereken… Ez a sok csodás esemény egy 300 évvel ezelőtt született festőzseni halhatatlan érdemei nyomán bontakozott ki a szemünk előtt, óriási öröm volt a részesévé válni.
Maulbertsch köbre emelve
A művész választott székhelyvárosába látogattunk, ahol tényleg minden Róla szól, minden szál hozzá vezet. Bár nem itt született, hanem a Bóden-tó partján, de a Habsburg Birodalom fővárosában tanult az akadémián, és itt is rendezte be műhelyét, végül pedig itt tért örök nyugalomra a nyughatatlan ember. Ideje nagy részében a birodalom különböző szegleteiben alkotott, de mindig ide tért haza.
Egy este a barátságról
„Ragyogófényű Nándorom!” – akár ez is lehetett volna a kötet címe, de a „Kedves Bátyuskám!” megszólítás ugyanilyen jól illusztrálja Várkonyi Nándor és Weöres Sándor szívélyes és szoros barátságát. Ez az este róluk szólt.
3-századikra 4-keréken 5-ödmagammal
Magam nem mertem volna tervezni egy ilyen hosszú úttal, de egy frissen Maulbertsch-csel szerelembe esett freskórajongó bíztatására már szívesen megszerveztem a csehországi látóutat. A fő célpont a Kroměříž-i Maulbertsch Pinxit kiállítás volt.
Az első tervekben még szerepelt útközben (kb. 700 km!) Korneuburg, Mistelbach, Dyje, Mikulov, Brno és Bogoszló is, de az útvonal kalkulálásánál hamar rájöttem, hogy mindezekre túl kevés az egynapos út, ráadásul nem is mind egykönnyen látogatható, és a nyelvi nehézségek miatt nehézkes a leszervezése is, viszont benne maradhatott Pozsony és Szakolca.
A Múzeumok Éjszakája elevenséget hozott a palota 300 éves falai közé
A múzeumok kiállítóterei talán hűvös távolságtartással tárják értékeiket, kincseiket a látogatók elé. A régi, patinás, értékes tárgyi emlékek között sétálva a látogató esetleg kissé feszélyezve érzi magát.
Rózsaszálak
2024. júniusában Rózsaünnepet tartottunk a Püspöki Palotában. Az egész hét a rózsavirágzás jegyében telt, többféle programelem közül válogathattak vendégeink.
Június 13-án, csütörtökön 17 órától RÓZSASZÁLAK címmel a sümegi Zeneiskola növendékei és tanárai közreműködésével szabadtéri koncertet hallgathattak meg panorámás kávézóteraszunkról.
Barokk születésnap – Maulbertsch 300
2024. június 7-én, pénteken kiemelten, de tulajdonképpen egész évben Franz Anton Maulbertschet ünnepeljük. Az öröknaptár szerint 1724-ben június 7. szerdára esett, és abban az évben június 4-én volt Pünkösd vasárnapja, tehát valamikor a Pünkösd hetén, nem tudjuk pontosan melyik napon születhetett Langenargenben a sváb festőpalánta, hiszen a keresztelő pontos dátumát szokták jegyezni.
De miért éppen Sümegen ünnepeljük őt ilyen nagy hangsúllyal? – Városunk vitathatatlanul legnagyobb művészettörténeti értéke a plébániatemplom freskóműve. (Természetesen települési és vármegyei érték is, sőt, fel lett terjesztve a Magyar Értéktárba is.) A Püspöki Palota állandó kiállításának, a Mennyei ügyeknek is egyik súlypontja a Maulbertsch-műhely bemutatása, és ezt a kurátori koncepciónak köszönhetjük. Egyfajta látogatóközpontja lett így a palota a plébániatemplom freskóinak. Szerencsés az a vendég, aki először a Mennyei ügyeket tekinti meg, és utána látogat el a plébániatemplomba, mert már értő szemmel nézi a freskóművet.
A zirci Máriák és a székesfehérvári freskók
Az EVENiTa fantázianév alatt tevékenykedő sokoldalú szervezővel, Iván Anitával közösen határoztuk el, hogy a Maulbertsch Emlékévben megpróbáljuk közelebb hozni a festőzseni munkásságát az érdeklődőkhöz, azaz hogy éppen fordítva, közelebb visszük őket a helyszínekhez. Több ilyen látóút terve van a tarsolyunkban, és kb. kéthavonta szállunk buszra, hogy a szélrózsa minden irányába elindulva, megtekintsünk saját szemünkkel olyan freskókat és egyéb festményeket, melyek a Maulbertsch-műhelyhez tartoznak.
Első ilyen közös utunk során Zircet és Székesfehérvárt vettük célba, a két helyszín között pedig lazítottunk egy kicsit Nádasdladányban.
A „második Mária”
Így nevezte ugyanis a palota építtetője, Márton püspök Mária Teréziát, utalva országunk oltalmazójára, és egyszersmind kifejezve odaadását az uralkodónő iránt. Kútba nézés című szabadegyetemi előadássorozatunk keretében ezt a kort idéztük meg Tar Ferenc történész roppant érzékletes és érdekfeszítő előadásának köszönhetően.
Ragadd meg a Fényt!
A fény világnapja (május 16.) a legkedvezőbb alkalom arra, hogy a Maulbertsch Emlékév egyik fő eseményét, a képzőművészeti alkotópályázat kiírását közzé tegyük.
Sümeg Város Önkormányzata
megbízásából a sümegi Püspöki Palota nyilvános képzőművészeti alkotópályázatot
hirdet, melynek célja lehetőséget teremteni a kortárs alkotóknak, hogy –
az ünnepelt művész életének, munkásságának emlékére és tiszteletére –
papírra/vászonra fogalmazzák benyomásaikat.
A beérkezett pályaművekből időszaki kiállítás nyílik a Püspöki Palotában.
Civilben (zsebre gyűrt glóriával)
A magyar költészet napja adta az apropóját Zöldy Pál első verseskötete bemutatójának. De többet kaptunk, mint szárnypróbálgató költeményeket.
Maulbertsch látóúton Erdélyben
Mivel 2024-ben Franz Anton Maulbertsch barokk festőzseni tricentenáriumát ünnepeljük – szinte egész évben –, a Talpalatnyi Sümeg és az EVENiTa közös szervezésében Maulbertsch Látóutak kerültek meghirdetésre, a szélrózsa minden irányába. Ezek jellemzően egynapos buszos kirándulások lesznek, kb. 45 fős részvétellel, kifejezetten Maulbertsch-helyszíneket megcélozva, akár csokorba gyűjtve. Viszont Maulbertsch működési területe, ha lehet ilyen kifejezéssel élni, az egykori Magyar Királyság elég nagy területére kiterjed, olyan messzire is, ahová nem egyszerű egynapos utazások keretében eljutni, ilyen pl. Csehország, Erdély, vagy akár Langenargen környéke, ahol született.
Sikert aratott a Püspöki Palota első workshopja
Április első szombatján ismét egy olyan program került megrendezésre a Püspöki Palota falai között, mely először debütált kínálatunkban. Molnár Judit, a Vidéki Hagyományőrző Egyesület elnöke tartott mézeskalács-díszítő workshopot az érdeklődők számára, aki a magyar-török kulturális évad apropóján elsősorban tulipán formájú mézeskalácsokkal készült a rendezvényre.